Láthatatlanok vagyunk? - Kerekasztal-beszélgetés az építőmérnöki hivatásról

Körbevesznek bennünket az építőmérnöki létesítmények, a szakmában járatlan és a mérnökökkel kapcsolatot nem tartó átlag­-emberek számára azonban az alkotó mérnökök lényegében láthatatlanok – hangzott el azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a 2018. szeptemberi Építőmérnök 200 konferencia előtt szerveztünk.

Dubniczky Miklós

Beszélgetőtársak:

Dr. Dunai László okl. építőmérnök, a BME Építőmérnöki Kar dékánja

Madaras Botond okl. építőmérnök, az MMK alelnöke

Szántó László okl. építőmérnök, az MMK Tartószerkezeti Tagozatának elnöke

– Mi az oka annak, hogy az építőmérnöki képzés iránt folyamatosan csökken az érdeklődés?

Dr. Dunai László: A gazdasági válság kipattanása és az építőipari termelés megtorpanása óta, 2011–2012-től drasztikusan csökkenni kezdett a képzés népszerűsége, ezzel együtt pedig e szakma társadalmi megítélése és perspektívája. Általában igaz az, hogy a fiatalok a gyorsabb karriert ígérő képzéseket preferálják, a gazdaság- és államtudományi, informatikai stúdiumokat, és sajnos szintén általánosan igaz, hogy a műszaki szakmák iránt az utóbbi tíz-tizenöt évben csökkent a kereslet. 2004-től 2017-ig körülbelül a kétharmadára esett vissza a műszaki képzési területre felvettek száma. Az építőmérnök-képzés "húzós", sok időt kell a tanulmányokra fordítani, és később a szakmagyakorlásban is nagy a felelősség, ráadásul a hallgatói visszajelzések szerint nem is izgalmas. Amióta a Műegyetem építőmérnöki képzése létszám tekintetében mélyrepülésben van – amellett, hogy az összes első éves hallgató teljes létszáma nagyjából konstans, ami ötezer új hallgatót jelent évente –, a korábbi 400-450 alapszakos hallgatói létszámunk a felére csökkent. Az egykor ilyen gondokkal küzdő gépészmérnöki képzés ugyanakkor mára a legnépszerűbb lett. S amíg az intézményen belül az építőmérnöki képzés a hazai hallgatói érdeklődés tekintetében elmaradt a többi képzéshez képest, a külföldi hallgatók körében a villamosmérnöki után az építőmérnöki a legnépszerűbb szak, vagyis az angol nyelvű oktatással valamelyest visszakaptuk hiányzó hallgatóinkat, ugyanakkor a hazai építőipar ezekre a diplomásokra aligha számíthat majd.

– Az építőmérnök-képzés "mélyrepülése" hazai sajátosság, vagy inkább európai tendencia?

Dr. Dunai László: Ugyanez a trend figyelhető meg Európa-szerte, s különösen a környező országokban mutatnak hasonló képet a műszaki képzések felvételi, illetve kibocsátási számai.

Madaras Botond: Tegyük azt is hozzá: a mérnöki tudományokon belül és a különféle szakágak között is látható egyfajta eltolódás, a tíz-húsz-negyven évvel ezelőtti állapothoz képest bizonyos területek súlya felerősödött, másoké gyengült. Amikor a kilencvenes évek elején-közepén a Műegyetemre jártam, a gépészmérnöki volt az egyik legkevésbé preferált szak. Amikor aztán tíz évvel ezelőtt a gazdasági válság lecsapott az építőiparra, olyan ismert, nagy nemzetközi vállalatok jelentek meg Magyarországon, amelyek sokkal vonzóbb karrierlehetőségeket és munkakörülményeket kínáltak a műszaki szakembereknek, mint amilyet a mérnöki tervezésben vagy az építőipari kivitelezésben érdekelt kis- és közepes vállalkozások bármikor is nyújtottak.

– Az Építőmérnöki Karon melyek most a legnépszerűbb szakirányok?

Dr. Dunai László: Az alapképzésben csak egyetlen szakunk van, ez tagozódik tovább specializációkra, melyek közül a magasépítési, geotechnikai, a közlekedési létesítmények és a vízmérnöki tanulmányok a "divatosak". A mesterképzésben már szakok vannak, s a legnépszerűbb szerkezetépítő mellé az utóbbi években felzárkózott az infrastruktúra-építőmérnöki szak.

– Hogyan lehet ismét vonzóvá, népszerűvé tenni a fiatalok előtt ezt a pályát? Milyen eszközei vannak ehhez a Műegyetemnek, a kamarának?

Dr. Dunai László: Említettem, hogy a Műegyetemen a korábbi létszám csaknem felére esett vissza a magyar építőmérnök hallgatók száma. A kibocsátás csökkenése és az építőipar fellendülése következtében a piacon már most mérnökhiány van, nagyon sok cég keres meg bennünket azzal, hogy mérnökökre van szükségük, segítsünk. Ezt a helyzetet látva, múlt év júniusában egy széles körű, 60-70 fős kerekasztal-beszélgetést hívtunk össze az ipari partnerekkel, szakmai kamarák képviselőivel, állami vezetőkkel. Kongattuk a vészharangot, hogy együtt, közösen tegyünk végre valamit. Az ÉMK rendszeresen tart építőmérnöki interaktív tematikus napokat – geodéziai, szerkezetes, vizes nap –, és rendszeresen járunk középiskolákba workshopot tartani. Van kari és egyetemi nyílt nap is, szakmai előadásokkal, óra- és laboratóriumlátogatásokkal. Külön honlapot működtetünk középiskolások számára. Múlt év őszétől az Építőmérnöki Kar a felsorolt programokkal közvetlenül több mint kétezer középiskolást ért el. A BME nyáron gyerek- és ifiegyetemet is szervez, mindkét rendezvényen megjelenik az építőmérnöki tudományok egy-egy szelete.

Szántó László: Nemcsak a képzés iránt esett vissza az érdeklődés, hanem az építőmérnöki tevékenység iránt is. Körbevesznek bennünket az építőmérnöki létesítmények – a vízi közművektől kezdve a vízépítési létesítményeken, a közlekedési infrastruktúrán át az épületekig, építményekig –, a szakmában járatlan és a mérnökökkel kapcsolatot nem tartó átlagemberek számára azonban az alkotó mérnökök lényegében láthatatlanok. Igazán csak akkor vesznek észre bennünket, ha váratlan hiba történik, vagy nem működik valami. További, a hivatásunkat övező negatív jelenség a mérnökök pálya- és országelhagyása, az elöregedés és az utánpótlás hiánya. Dékán úr is említette, hogy a könnyebb karrierek irányába mozdulnak el a fiatalok. Tetszik, nem tetszik, ez egyfajta sajátossága mai világunknak. Az építőmérnöki szép és áldozatos hivatás, anyagi és erkölcsi elismerése azonban igen csekély, főleg a pályakezdők esetében. Kevés olyan elismerést láthatunk ma, amely az építőmérnökök teljesítményét dicsérné. Ahhoz, hogy bemutassuk, láthatóvá tegyük szakmánk eredményeit, szépségeit a társadalomnak és a fiatal generációknak, nem elég a mérnökök összefogása, szükség van a politika szerepvállalására is. És szükség van olyan rendezvényekre, mint amilyen a szeptemberi Építőmérnök 200 konferencia és köztéri plakátkiállítás lesz.

Madaras Botond: Évtizedekkel ezelőtt a mérnöktársadalom egyik jellemzője az volt, hogy akik kijöttek a képzésből, döntő részben egész életükben mérnökként tevékenykedtek. Ma ez egyáltalán nem igaz már, rengeteg diplomás mérnök választ a megszerzett tudásától teljesen eltérő pályát, boldogulási lehetőséget.

Dr. Dunai László: A hallgatók többsége tanulás mellett ma már dolgozik, és jórészt építőmérnöki munkát vállalnak, a cégek pedig már a BSc szint elvégzése után igyekeznek levadászni, magukhoz ­csábítani őket, így nem feltétlenül fontos nekik a mesterdiploma megszerzése.

Madaras Botond: A mérnöki tervezési ­piacot jellemzően a kis cégek, a nem kimondottan tőkeerős mikro- és kisvállalatok dominálják, amelyek nem is nagyon tudnak vesződni a fiatal mérnökök foglalkoztatásával, utánpótlás-nevelésével. Egyszerűen nem fér bele a büdzséjükbe, hogy hosszabb távon, éveken át finanszírozzák a kezdő mérnökök felkészítését.

Dr. Dunai László: A műszaki "sztárszakmáknak" is létezik elvonzása. A mesterképzésre járó hallgatók mellett már a kutatói utánpótlást jelentő doktoranduszoknál is látunk ilyen jelenséget. Egy doktorandusz ösztöndíja jellemzően kétszázezer forint alatti, az informatikai határterületeken ennek akár három-négyszeresét megkereshetik a fia­talok, a szerkezetépítő doktoranduszok pedig előszeretettel igazolnak át gépészeti nagyvállalatokhoz, ahol gépelemek numerikus modellezésével a professzori fizetést jelentősen meghaladó jövedelmet érhetnek el. Ha ez így folytatódik, a kutatói, oktatói utánpótlással is komoly problémáink lesznek.

Szántó László: Az egyik nagy baja az építőmérnökségnek, hogy a kiemelkedő szellemi munkát végzők jövedelme fordítottan arányos az általuk végzett munka minőségével, értékével és felelősségével. Egy pályakezdő ma sokkal könnyebben elhelyezkedik magasabb fizetésért az építőipari kivitelezés, projektmenedzsment, kereskedelem területén, mint egy tervezőirodában vagy kutatóműhelyben, ahol ráadásul sokat is kell tanulnia, hogy használható, önálló munkára képes szakemberré váljon. Óriási problémája társadalmunknak, hogy ezt a fajta szellemi munkát nem értékeljük eléggé. Nem értékének megfelelően kerül előtérbe, kap elismerést és figyelmet az építőmérnöki tevékenység.

– Mit tehet a mérnöktársadalom azért, hogy alkotásait, e sokszínű pálya lehetőségeit közelebb hozza a fiatalokhoz és persze más szakmagyakorlókhoz?

Szántó László: Az építés egyidős az em­beri civilizációval, az építőmérnöki alkotások pedig valóban mindenütt ott vannak a bennünket körülvevő világban. Teljesen természetesnek tekintjük, hogy hidak vezetnek át a folyókon, hogy autópályákon, vasútvonalakon utazunk, hogy ivóvíz folyik a csapból, hogy korszerű épületekben élhetünk. Mindezeket azonban az emberek nem kapcsolják össze az építőmérnökséggel, nem is tudják, milyen tevékenységgel, milyen teljesítmények révén valósulnak meg ezek a létesítmények. A szakma egyetlen dolgot tud tenni: megmutatni alkotóit és alkotásait, hogy amikor az emberek elmennek uszodába, kórházba, vagy csak hazamennek a lakóházaikba – és eközben áthaladnak jó pár infrastrukturális elemen –, akkor tudják, ezeket mind-mind építőmérnökök hozták létre. Kevesen tudják, hogy az első mérnöki okleveleket Magyarországon állították ki, a mérnökség fogalma pedig hazánkban először az építőmérnökséghez kötődött. Minden más mérnöki terület – gépész-, villamos-, építészmérnök stb. – később érkezett az oktatásba, s amikor elterjedtek, valahogy meg kellett különböztetni az "alap" mérnök megnevezést a többi területtől. Igen furcsa érzés, hogy az építőiparban a "mérnök" kifejezést a mérnökmenedzserek sajátították ki maguknak, a lebonyolítói és műszaki ellenőri tevékenységet végzők jelentik a nagybetűs mérnököt a projektekben, az alkotó mérnöki teljesítményt nyújtó szakemberekkel szemben. Lehet, hogy vissza kellene foglalnunk a mérnök kifejezést?

Dr. Dunai László: Marketingszempontból sem igazán jó ez az építőmérnök elnevezés. Korábban kultúrmérnöknek, mérnöknek, általános mérnöknek hívtak minket. Azt gondolom, a mostaninál bármelyik jobb lenne.

Madaras Botond: Amíg jól működnek a dolgok, az építőmérnökök világa tényleg láthatatlan terület, ám amikor baj van, azonnal láthatóvá válik, és hirtelen visszacsap a mérnökökre. A genovai hídtragédia után hirtelen mindenki hídszakértő lett, még az is, aki soha életében nem látott közelről hidat. Ilyenkor könnyű bírálni a karbantartókat, a tervezőket, a szakértőket, mindenkit.

Dr. Dunai László: Meg kell ismertetni a munkánk részleteit is, fel kell kelteni az érdeklődést. Az elkészült építőmérnöki alkotásokra kikerülhetne néhány információ, persze a jellegéhez illően, egy adatsor, mintegy érdekességként. Például milyen magas a szerkezet, vagy milyen mélyre alapozták, hány cölöpön áll, hány köbméter vasbetont építettek be stb. A tervezők neve is kikerülhetne, ami az önbecsülés miatt is fontos.

Szántó László: A szakma azzal tud segíteni magán, ha végre láthatóvá válik, de ugyanilyen lényeges a társadalommal, a gazdasági szereplőkkel és a kormányzati irányítással is megértetni, hogy mi, mérnökök miért is vagyunk fontosak. A második világháború utáni újjáépítés mérnöki eredményeit az első Kossuth-díjjal honorálták, míg ma alig-alig látunk kitüntetett vagy előtérbe helyezett mérnököket, holott a társadalom ezen értékítéletek alapján is el tudná helyezni valahová a hivatásunkat. Vesszőparipánk, hogy az építési információs táblán tervezőként csak az építész szerepel, mellette megjelenik az építtető, a fővállalkozó és a műszaki ellenőr, de a tartószerkezet-tervezőt és a szakági tervezőket nem tüntetik fel. Tőlünk nyugatabbra minden nagyberuházás után emléktábla örökíti meg a projektben részt vett tervezők személyét, vagy infografikán mesélik el a fejlesztés megvalósulását. Magyarországon sajnos ezzel egyáltalán nem foglalkozunk.

– A mérnöki kamara rendszer­vál­táskori megszervezésében – de már 150 éve az első mérnökegylet és az 1924-ben alakult első kamara létrehozásában – is a reálértelmiség e képviselői vállaltak vezető, majd később irányító, meghatározó szerepet. Miért ők? Melyek azok a készségek, amelyek miatt az építőmérnökök képesek ilyen módon megszervezni szakmai érdekvédelmüket?

Dr. Dunai László: Az építőmérnöki kompetenciák között sok kulcskompetencia helyet kap, ezek a mérnöki tanulmányok alatt fejlődnek, és "kulcskompetenciaként" más területen is alkalmazhatók. Ilyen kulcskompetencia a jó problémamegoldási készség, az önálló tanulásra és feladatvégzésre való készség, a kommunikációs, menedzsmentismeretek célratörő alkalmazása, az IKT magabiztos használata, a tárgyalóképes nyelvtudás.

Szántó László: Az építőmérnök arra van trenírozva, hogy lássa az összefüggéseket bonyolult működési sémákban, észlelje a rendszerhibákat, és egyfajta integráló szerepet töltsön be a mérnöki szakágak közötti munkamegosztásban. Az első kamarai szabályzatokat is az építőmérnökök alkották meg, ezek alapján dolgozták ki más szakmák hivatásrendi köztestületei a maguk reguláit.

Madaras Botond: Ez a komplexitás az, ami a legfontosabb a gyakorló mérnököknek, és amire tudatosan kell felkészülni, hiszen ez jelenti a legnagyobb kihívást ma. Nagyon összetettek a feladatok, sok szereplővel – akik közül sokan csak egy-egy kis részfeladatot látnak át. Lépéselőnyben van, aki madártávlatból is lát, de képes arra is, hogy összetett, speciális feladatrészeket oldjon meg. A jó mérnöknek több területen kell boldogulnia, fontos, hogy ez a szemlélet már a képzés során megjelenjen és tudatosuljon.

Szántó László: A döntéshozók sem tudják megítélni tevékenységünket, nincsenek tisztában azzal, mit várhatnak el a tervezőmérnököktől, mekkora a fejlesztési projektek előkészítésének idő-, finanszírozási vagy egyéb kapacitásigénye, ezért aztán az építőmérnökök rendre olyan feladatokkal találkoznak, ahol a tervezés és a mérnöki közreműködés pénzügyi kerete roppant szűkre szabott, a rendelkezésre álló időkeret pedig messze alulmúlja a szükségest. A mérnöki kamara évek óta fáradozik azon, hogy a beruházási folyamatok rendszere tisztességes és világos szabályozást kapjon. Magyarországon ugyanis folyamatosan azzal a rossz gyakorlattal és lehetetlen állapottal találkozunk, hogy a projekt-előkészítésre nem hagynak elegendő időt, a tervezés mindössze egy-két nappal előzi meg a kivitelezés megindítását. Nyugat-­Európában lényegesen több időt fordítanak az előkészítő mérnöki tevékenységekre, és inkább egy évvel tovább foglalkoznak azzal, milyen megoldással építsenek. A kivitelezésben ez akár kétéves előnyt is jelenthet. Ezt át kellene ültetnünk a magyar gyakorlatba, a döntéshozóink fejébe is.

– Mi a mostani bicentenárium legfontosabb társadalmi üzenete?

Szántó László: Egyértelműen, világosan be fogjuk mutatni a nagyközönségnek, hogy mi, építőmérnökök a civilizáció hajnalától vezető szerepet töltünk be az épített környezet alakításában. Bemutatjuk hagyományainkat, értékeinket, hivatásunk mérföldköveit, meghatározó alkotásait, szerteágazó tevékenységét – vagyis mindazt, amivel hozzájárulunk világunk fejlődéséhez, a mindennapi élet működéséhez és az emberiség jövőjének formálásához.

Madaras Botond: És emellett nagyon fontos felhívnunk a döntéshozók figyelmét a mikro-, kis- és közepes vállalkozásként működő mérnökcégek versenyképességének növelésére, hogy a nagy hazai fejlesztési, építési projekteket magyar mérnökök magyar vállalkozásai tervezhessék meg, és ne essenek ki automatikusan valamilyen szűrőn azért, mert tőkehiányosak, elavultak a munkaeszközeik, vagy egyszerűen nem tudják azt a személyi állományt felmutatni, amit az adott beruházáshoz előírtak.