Az új paradigma

A már most is 7,6 milliárd fős földi lakosság élhető körülményeinek biztosításához a jelenlegi módon már elfogyott a tér és az idő. Paradigmaváltásra van szükség.

Parragh Dénes, a Környezetvédelmi Tagozat elnöke
Bezegh András, a Környezetvédelmi Tagozat elnökségi tagja

A vadászó-gyűjtögető életmód idején az ennivaló összeszedése, később a lakhelyhez a fák kivágása, a civilizáció fejlődésével az ércek és energiahordozók kibányászása volt jellemző. Az ősidőktől jellemző nyílt anyagáramú termelési módot, amely a nyersanyagnak a természetből való kinyerése, termékké alakítása és elhasználása, majd hulladékként a természetbe való visszajuttatása, lineáris termelésnek nevezhetjük. Ez a termelési mód addig volt észszerű, amíg kevés ember osztozott a Földön, és az elszennyezett-elhasznált területekről új területekre lehetett költözni.

A történelmi időket lassú változás jellemezte. A tempó az utóbbi másfél évszázad alatt változott meg. Gyorsuló mértékben többszöröződött az emberiség létszáma, az ipari és mezőgazdasági termelés volumene, a felhasznált nyersanyag tömege és a keletkezett hulladék mennyisége.

1800 és 1900 között 100 év alatt 1,5-szeresére nőtt az emberiség lélekszáma. 1900-ban mintegy 1,5 milliárd ember élt a Földön, a XX. század végén több mint 6 milliárd, ami már 4-szeres növekedést jelez. Egyes helyeken a növekedés enyhült, de például az afrikai kontinensen a növekedés üteme a mai napig is növekszik. A gazdaság a XIX. században évi 0,5–1,3%-os mértékben növekedett, ami egy évszázad alatt mintegy 3-szoros változás, a XX. században évi 3%, vagyis 100 évre 20-szoros volt a változás mértéke. A különböző nyersanyagok iránti igény 600–2000% között nőtt. Eközben a természeti erőforrások, az energia, az élelmiszer, a víz és az olyan anyagok, mint pl. a vas ára folyamatosan csökkent.

Mindezt az (első, második stb.) ipari forradalomnak nevezett műszaki fejlődés tette lehetővé. Az eredmény a mai kényelmes élet, az utazás, a szórakozás széles körben elérhető lehetőségei, amelyről természetesen nem kívánunk lemondani. Azonban jól látható, hogy ha a termelés modelljét követjük, és a mérnöki megoldások csak ebben a körben produkálják az újabb fejlesztéseket, akkor azok mindig csak "csővégi" megoldások maradnak. Paradigmaváltásra lenne szükség.

Az új paradigma adott. A körülöttünk lévő természet pontosan és jól mutatja, hogy az emberi élet számára alkalmas környezeti viszonyokat biztosító földi bioszféra zárt rendszer, körforgásos folyamatok szigorú egymáshoz kapcsolódó rendszere, melyben az ember számára előnyösnek vélt változtatások számos negatív hatással járhatnak, de ezek a hatások sokszor jóval később és egészen máshol jelentkeznek. Ezért nem is tudunk vagy akarunk róluk tudomást venni. Jól láthatóan azonban mára már elfogyott az idő és a tér.

Több híres könyv szerzője, Daniel Goleman pszichológiaprofesszor szerint az embernek nincs olyan szerve, amely a mai környezeti ártalmak érzékelésére alkalmassá tenné. Évmilliók fejlődése lehetővé tette számos veszély közvetlen észlelését fények, hangok, ízek vagy szagok útján. Saját eredeti szakterületére vezet vissza a tudós-riporter-író, amikor ennek kapcsán a félelmek kialakulását magyarázza, vagy azt, hogy miért nem reagálunk kellőképpen például az éghajlatváltozás fenyegetésére. A civilizáció nemcsak felgyorsított bizonyos változásokat, de érzéketlenné is tette az embert számos változás észlelésére. Így észrevétlen volt a környezet visszafordíthatatlan elszennyeződése, és az, hogy a természet kiegyensúlyozott, fenntartható használatának több korlátját áthágtuk.

A század folyamán az emberi társadalom és a természet viszonya alapvetően változott meg. Megszűnt az "új területre költözés" lehetősége.

A globalizációval nemcsak a földi tér dimenziói csökkentek látszólag, de az idő felgyorsult, legyen minden nagyobb, gyorsabban és most, azonnal. A tervezési időhorizont lerövidült. Ami majd csak lesz, az nem számít: "Ha most van szükség energiára, égessünk szenet, mert van. Gyártsunk tönkremenő termékeket, mert abból többet lehet eladni."

A gazdasági érdekek és a korlátozott emberi előrelátó képesség a műszaki tudományokat is arra predesztinálta, hogy találmányaik, megépített eszközeik, műveik a Föld erőforrásainak lineáris kihasználásán alapuljanak. Ahol a hatások már túllépték az elviselhető mértéket és közvetlenül is kényelmetlenné, egészségtelenné tették az emberi környezetet, ott újabb műszaki megoldásokkal próbáljuk csökkenteni, megszüntetni a saját magunk által okozott károkat. Ez sem kis eredmény, jelentős anyagi forrás és sokszor kimagasló mérnöki teljesítmény szükséges hozzá. De már a Föld jelenlegi népességének sem biztosíthatók a normális életfeltételek az eddigi úton járva. Mit lehet tenni?

Mondhatnánk azt, hogy a megoldás egyszerű, hiszen itt van körülöttünk, ebben éltünk, élünk, csak nem akartuk észrevenni, megtanulni, lemásolni. A gazdasági, politikai érdekek, az eredmények egyszerűbb, gyorsabb elérése a természetben meglévő körfolyamatok lemásolására nem ösztönöztek. Azonban a Föld jelenlegi népessége mellett már nincs más utunk. Ez nagy kihívás a mérnöktársadalom számára is. Az ökológiai, biológiai folyamatok más rendszere, logikája, kiszámíthatatlansága sokáig nem volt ismert vagy igazán vonzó a műszaki-mérnöki elmének, eddig inkább konfliktusforrásként, jó esetben megértően, de távolságtartóan próbálták az élő környezet zavaró hatásait kezelni.

Most kell igazán komolyan venni azt, amit 1968-ban Barry Commoner írt, és vált nap­jainkban a körforgásos gazdaság egyik célkitűzésévé: "Amit az egyik szervezet kiválaszt hulladékként, azt felveszi a másik mint táplálékot." Ő fogalmazta meg "bolygónk háztartásának" szabályait is:

• Minden minden mással kapcsolatban van.

• Mindennek menni kell valahova.

• A természet tudja a legjobban.

• Nincs ingyenebéd.

Ezek a gondolatok, szabályok a rendszerben gondolkodók, a természettudományokat tisztelők számára meglehetősen nyilvánvalók, mégis fontos nap mint nap a mérnöki munkában szem előtt tartani. Különösen az utolsót, amely nem természettörvény, és azt jelenti, hogy bármi árának meg kell egyeznie a költségével, az ember semmiért nem kaphat valamit.

A már most is 7,6 milliárd fős földi lakosság élhető körülményeinek biztosításához a jelenlegi módon már elfogyott a tér és az idő. Paradigmaváltásra van szükség. Kénytelenek leszünk a nehezebb, költségesebb, de az élő környezetünkhöz jobban alkalmazkodó, valóban fenntartható folyamatok részeként működő gyártási technológiák, energiatermelés, közlekedés, mezőgazdaság stb. műszaki alapjainak, megoldásainak megalkotására. Ez páratlan kihívás! A "fenntartható fejlődés" biztosításában, az ember számára élhető földi körülmények megtartásában a mérnöki alkotásnak kulcsszerepe van. Akkor lehetünk csak eredményesek, ha képesek vagyunk saját korlátainkon átlépni, kicsit körbenézni, elfogadni, befogadni mindazt, amit már a természet évmilliárdok alatt megalkotott, és hajlandók vagyunk ezt lefordítani a műszaki tudomány nyelvére, hasznosítani mérnöki alkotásainkban, még ha ez teljesen új gondolkodást is igényel. Alapvető a kormányok szerepe a technológiai fejlődés felgyorsításában vagy éppen akadályozásában. A haladás nagyrészt a technikai szinergiák és az új helyzetbe beletanulás függvénye. Mindezek előmozdítására a mérnöktársadalom legfőbb eszköze lehet a szoros együttműködés, ahogyan a természetben a hangyák ezt több mint százmillió éve teszik. A Wikipédia írja: "A hangyatársadalom jellemzője a munkamegosztás, az egymás közötti kommunikáció, amely révén képesek komplex problémák megoldására."