A civilizált környezet szakembere

Az építőmérnök-képzés múltja és aktuális helyzete a Műegyetemen

Épített környezetünk minden négyzetcentimétere kapcsolódik valamilyen módon az építőmérnöki munkához. Nem véletlen, hogy az építőmérnököt a civilizált környezet ­megteremtésének szakembereként tartják számon ma is. Hogyan kezdődött az építőmérnök-képzés Magyarországon?

Dr. Baráti Ilona okl. építőmérnök, okl. mérnöktanár, egyetemi docens (BME Építőmérnöki Kar, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék)

A XVIII. század közepén már nagy igény jelentkezett olyan tudással rendelkező szakemberek iránt, akik a gazdasági élet pezsdítéséhez és eredményességéhez szükséges létesítményeket előbb a tervasztalon, majd a valóságban is tudományos és gazdaságossági elvekre figyelve, a kor technikai lehetőségeit kihasználva, jó színvonalon létre tudják hozni. Ehhez hazai oktatás kellett. A folyamatnak jelentős támogatást adott az egyik legmaradandóbb tanügyi reform, a Ratio Educationis, mely támogatta egy hazai egyetem létrehozását.

Az építőmérnök-képzés
intézményi háttere

Az Institutum Geometrico-Hydrotechnicum 1782-ben kezdte meg működését Budán, a bölcsészettudományi kar részeként, de mégis első polgári mérnökképző intézményként Európában (ezt megelőzően mérnököket pl. Bécsben a hadmérnöki intézetben képeztek). Az intézmény az alkalmazott matematika oktatására helyezte a hangsúlyt, és ezen keresztül földmérési és vízépítési ismereteket oktatott. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara – és az egyetem is – ezt az időpontot tekinti a kezdetnek, az intézetet a jogelőd intézménynek. Levéltári anyagokból ismert azonban, hogy a képzés helye és szervezeti háttere többször változott az eltelt több mint két évszázad alatt.

1846. november 1-jén nyitotta meg ­ka­puit a József Ipartanoda. Az Institutum és az Ipartanoda összevonása után rövid ideig új néven működött az intézmény (Joseph Industrieschule), mely önálló volt, de nem adott felsőfokú végzettséget. Az önálló műszaki felsőoktatási intézmény alapítása még váratott magára. Pedig fontos lett volna, hiszen egyre több szakterületen kellett helytállniuk mérnököknek. 1856-ban végre a Joseph Polytechnicummal, mely felsőfokú oklevelet adott ki, sikerült elérni a kitűzött célokat. Az intézményben az általános mérnökök (építőmérnökök) mellett vegyészek és gépészek képzése folyt. Ez az intézmény 1860-tól már a rangos egyetem elnevezést is használta, de az igazi áttörés 1871. július 10-én következett be: Ferenc József jóváhagyta a József Műegyetem új szervezeti szabályzatát.

Megkezdte működését a világon az első műszaki egyetem, mely egyetemi keretek között, egyetemi struktúrában képzett mérnököket. Nem sokkal ezt követően az építészek képzése is megkezdődött. A két szak – kisebb-nagyobb átfedéssel, ugyanakkor specifikus oktatási profiljaikat erősítve – a mai napig külön foglalkozik az építéssel, építészettel kapcsolatos terület szakember-utánpótlásával. A képzésben természetesen mindig megjelenik a közös cél, hiszen az építési tevékenység rendkívül komplex, több szakág együttműködését igénylő munkafolyamat.

A műszaki felsőoktatás és a mérnökség tudományos életben megmutatkozó eredményei elismerést vívtak ki, így a Műegyetem 1901-ben megkapta a doktori cím adományozásának jogát. Az első műszaki doktor 1902-ben Zielinski Szilárd út- és vasútépítő mérnök volt.

A két világháború közötti időszak a folyamatos növekedéssel jellemezhető, több budapesti és vidéki főiskola (nem csak műszaki területekkel kapcsolatos oktatással) a Műegyetem tagintézményeként működött. A II. világháborút követően új karok és tanszékek alakultak, majd 1950-ben az építéssel kapcsolatos területek önálló intézménybe tömörültek. Építőipari Műszaki Egyetem néven a Mérnöki és az Építészmérnöki Kar önállósult. A közlekedésmérnökök csatlakozásával 1955-től Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem néven működött az intézmény 1967-ig. Ekkor újból visszatértek az anyaintézménybe az "építős" karok, így hat karral működött az egyetem a 80-as évekig. Ezen idő alatt más városokban is indultak építőmérnöki és építészmérnöki képzések (Pollack Mihály Műszaki Főiskola, Pécs; különböző intézményi társulásban Műszaki Kar, Debrecen). További két kar is szerveződött a Műegyetemen, de ezek nem befolyásolták az említett két szakterület képzését.

A képzés keretei

Az építőmérnök-képzés két intézménytípusban zajlott a 60-as évektől kezdve. Főiskolai és egyetemi képzés párhuzamosan futott, megkülönböztetve a kimeneteket, azaz az oktatási célt és a diplomával járó jogosultságok rendszerét. Az egyetlen rugalmasságot azt jelentette a rendszerben, hogy főiskolai oklevél birtokában a szaknak megfelelő kiegészítő képzésre (esti vagy levelező tagozatra) iratkozhatott be a szakember, így egyetemi diplomát is szerezhetett. A főiskola főként a gyakorlati képzésben volt erős, hiszen olyan szakemberek képzését helyezte előtérbe, akik majd a kivitelezésben dolgoznak, míg az egyetem az elméletre nagyobb hangsúlyt fektetve a tervezésre, kutatásra készített fel. A képzés lineáris volt, azaz a félévekben előírt tantárgyak mindegyikét teljesíteni kellett a továbbhaladáshoz, mivel arra épültek a következő szemeszter tantárgyai. A 90-es évek eleje változást hozott az oktatásszervezésben, és egyre több intézmény vezette be a kreditrendszert; minden tantárgy bizonyos számú tanulmányi egységet (kreditet) ér, félévenként átlagosan 30 kreditet kell megszerezni, valamennyi képzésre kiterjesztve. A diplomához összegyűjtendő kreditek száma tehát attól függött, hogy főiskolai (3-4 év) vagy egyetemi képzésre (5 év) járt-e a diák. Természetesen a kötelező, az ajánlott és a választható tantárgyakból kell ezeket az egységeket megszerezni, de van némi rugalmasság abban, hogy a tantárgyakat milyen időszakban teljesíti a hallgató. Ezzel a kreditrendszerrel egy kisebb vándorlás is megkezdődött, az intézmények hallgatói nagyobb szabadságot kaptak a tanulmányok más intézményekben történő folytatásához, esetleges részképzésekhez.

Jelentősebb változást indított el 1999-ben a Bolognai Nyilatkozat aláírása. Eldőlt, hogy hazánkban az ötéves egyetemi képzést és a főiskolai képzést felváltja a többciklusú képzés. Ez a szerkezeti átalakítás megteremti a munkaerőpiac igényeinek megfelelő rövidebb idejű képzések lehetőségét. A Magyar Rektori Konferencia által létrehozott Bologna Bizottság 2002 őszén tette közzé a kétciklusú képzésről alkotott állásfoglalását. A bizottság felhívja a figyelmet a bachelor (BSc) oklevelek piacképessé tételére, tehát arra, hogy a 3,5-4 éves képzésben részesülők jól hasznosítható gyakor­lati és elméleti tudással kerüljenek majd ki az egyetemekről, főiskolákról.

A BME Építőmérnöki Karán (ÉMK) a kétlépcsős képzés a 2005/06-os tanév őszi szemeszterében, a többi intézményt megelőzve kezdődött. 2005 szeptemberében az ÉMK-n több mint 400 hallgató kezdte meg a nyolcszemeszteres alapképzést. Az egyetem ezzel a kiváló indítással kapcsolódott az Európai Felsőoktatási Térséghez. Hazánk többi képzőhelye egy évvel később indította a BSc-képzést (alapképzés), alacsonyabb létszámokkal, mint a budapesti egyetem. A 3 szemeszteres MSc-képzés (mesterképzés) első évfolyama közel mintatanterv szerint haladó BSc-sekből állt össze. Ők MSc-s tanulmányaikat 2009-ben kezdték és 2011-ben diplomáztak. Mesterképzés az ÉMK-n 3 szakon folyik, szerkezet-építőmérnöki, infrastruktúra-építőmérnöki, valamint földmérő és térinformatikai mérnöki szakon. A mesterdiplomások egy csoportja a felvételit követően rögtön bekapcsolódott a doktori képzésbe. Az ezredfordulón a doktori képzés és a fokozatszerzési eljárás is átalakult. Új doktori iskolák szerveződtek az egyetemeken (hallgatói jogviszonyt biztosítva a doktorandusz hallgatóknak), illetve a már működő iskolák is a törvényi szabályozáshoz igazították működési rendjüket. A BME Vásárhelyi Pál Építőmérnöki és Földtudományi Doktori Iskolája 2001-ben kezdte meg a képzést, építőmérnöki és vele kapcsolatos tudományok, valamint földtudományok (geodézia és geoinformatika) kutatási területekre összpontosítva. A doktori iskola más hazai és a külföldi egyetemek végzettjei előtt is nyitva áll. Hallgatói a szerkezet-építőmérnöki, az infrastruktúra-építőmérnöki, valamint a földmérő és térinformatikai mérnöki mesterképzésben tanultakra építve egy-egy speciális területet kutatnak. A kutatások kiindulási pontja rendszerint olyan tudományos kérdés, melyre a szakma régóta várja a választ. A kutatás az egyetemi témavezető (professzor) irányításával, és gyakran külső támogatással valósul meg.

A doktori iskolában eddig megítélt tudományos fokozatok száma közelít a kétszázhoz.

Érdemes megemlíteni, hogy az egyes képzőhelyeken tanulmányaikat elkezdő és diplomát szerzettek aránya országos viszonylatban nem változik érdemben az utóbbi 15-20 évben; a BME-n végez az építőmérnökök mintegy fele, a többi öt képzőhelyen (különböző arányokban) a másik fele.

A Műegyetemen több mint 30 éve ­folyik épí­tőmérnök-képzés idegen nyelven. A kar
vala­mennyi szakát akkreditálták angol nyelven, és vannak olyan ­specializációk, amelyek csak angolul futnak. Az angol
nyelvű képzésnek nagy lökést adott előbb a 2010-es évek elején, a brazil állam támogatásával a karra érkező nagyszámú Science without Borders-ösztöndíjas hallgató, majd 4 éve a magyar állam által támogatott Stipendium Hungaricum- (SH) ösztöndíjas hallgatók csoportja. Az SH-s hallgatók érdeklődése egyetemi viszonylatban kimagasló a kar iránt, a képzés valamennyi szintjén.

Kapcsolódás a piachoz

Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követően a munkaerőpiac átrendeződését is tapasztalhattuk. Könnyebben jutottak magyar szakemberek külföldi munkahelyre, ugyanakkor hazánk más országból érkező dolgozóknak is munkalehetőséget biztosít. Az Európai Tanács Bizottsága 2005 februári közleményében foglaltak szellemében a fő célok újrafogalmazása alapján a tagállamoknak azt javasolta, hogy a tudásra, az innovációra, valamint a humánerőforrások optimalizálására alapozottan a növekedésre, a foglalkoztatás bővítésére összpontosítsanak. A humánerőforrások optimalizálásának egyik eszköze lehet a többciklusú, lépcsőzetes oktatás, amely mindenkor az adott munkaköri feladathoz illeszkedő képzést nyújtja. A 2005-ben született felsőoktatási törvény sok tekintetben kedvező volt, addig kevésbé ismert munkarendek (pl. a távoktatás, azaz a munka mellett végezhető tanulmányok) is könnyebben voltak akkreditálhatók, több intézmény bővítette képzését, illetve szervezetileg átalakult.

Természetesen az intézmények a törvényi szabályozásnak megfelelő oktatást biztosítva egyéni arculatot is kívánnak adni saját képzésüknek, és ehhez a törvények lehetőséget biztosítanak. A széles működési területű építőmérnöki szakma elsajátításához tehát igen sokféle út vezet.

A 2005-ös év a kétlépcsős képzés indításán kívül más ok miatt is figyelmet érdemelt. December 15-én az Országgyűlés elfogadta az Országos Fejlesztéspolitikai Koncep­ciót, amely azokat a célokat vázolta fel, amelyek elérésével jelentős lépéseket tehetünk országunk fenntartható fejlődéséért és a fejlettebb európai uniós tagállamokhoz történő felzárkózásért. Az alapdokumentum utolsó, 24. iránymutatása a munkaerőpiac igényeihez igazodó oktatás és képzés jelentőségét hangsúlyozta. Állásfoglalása szerint ahhoz, hogy a képzés a jelenleginél jobban megfeleljen a gazdaság és a munkaerőpiac igényeinek, tartalmi fejlesztésekre és a képzés szerkezetének alakítására egyaránt szükség van. Az iránymutatás szerint ki kell építeni a munkáltatók és az oktatási intézmények szorosabb kapcsolatát. A munka világára való kitekintés nélkülözhetetlen elem, jelen kell lennie az oktatás minden szintjén. Ezeknek a kapcsolatoknak a rendszere napjainkban egyre bővül, ismert a duális képzés és a kooperatív képzés is. Mindkettőhöz erős vállalati, céges elkötelezettség, az egyetem részéről pedig komoly együttműködési szándék szükséges.

Végzettségek, munkakörök

Az egyetem és az ipar közötti szorosabb kapcsolat kiépítése a mai napig kihívást jelent. Megjegyezzük, hogy a BME létrehozta az Ipari Professzor pozíciót, amelyet elismert, nagy tekintélyű (Széchenyi-díjas) szakember kaphat meg; az első ipari professzort az Építőmérnöki Karra nevezték ki 2017-ben. A képzőhelyek az alap- és a mesterképzés tananyagtartalmában igyekeznek reflektálni a kihívásokra, ezért már az alapképzést tekintve sincs két azonos mintatantervvel rendelkező intézmény. A helyi adottságok, meglévő szellemi erőforrások, helyi igények okán számos specializációt indítanak az egyetemek. Csak néhány ezek közül: magasépítési, híd és műtárgy, építéstechnológia és menedzsment, települési, tűz- és katasztrófavédelmi, közlekedésépítési, mérnöki építmények, hidrogeológia-vízbeszerzés, területi vízgazdálkodás, víziközmű-üzemeltetés, geodézia, térinformatikai specializáció. Oktatásszervezési okokból a BME-n három ágazatba sorolják a specializációkat (korábban szakirányokat). A képzésnek figyelnie kell arra is, hogy több felmérés szerint a végzettek mintegy harmada lesz tervező, harmada kivitelező, és harmada helyezkedik el hatósági munkakörben, államigazgatásban, kereskedelemben, biztosítónál, oktatásban stb. A legtöbb specializáció alap- és mesterképzésen is a budapesti egyetem Építőmérnöki Karán található. Ez a fiatal számára kedvező, még van néhány féléve arra, hogy a kínálatból saját érdeklődésének megfelelő tananyagegységeket válasszon.

Célok és lehetséges utak

Napjainkban az építőmérnöki hivatás a remek teljesítmények és az építési folyamatok nagy száma ellenére sem tűnik elég vonzónak a fiatalok számára. A 18 éves korosztály létszáma évről évre csökken, és a műszaki tanulmányi területet választók aránya is alacsonyabb az adott korcsoportban. Minden intézmény érzi a felelősségét abban, hogy utánpótlást képezzen, ezért a tanítási időszakban és nyáron is számos mérnöki munkát és eredményt bemutató előadással keresik fel a középiskolásokat, és számos interaktív programba vonják be őket. Az ÉMK-n a tematikus kari nyílt napoknak már nagy hagyományai vannak. Ezeken a programokon egy-egy szakterület laboratóriumában tevékenykednek a középiskolások, illetve beülnek az órákra, így maguk is egyetemi hallgatóvá válnak néhány előadás erejéig. Ha az építőmérnöki alapszakot és a BME Építőmérnöki Karát választotta a fiatal, már az első félévtől kezdve ösztöndíjprogramban vesz részt. Ezzel az anyagi támogatással azt kívánja elősegíteni a kar, hogy a diák anyagilag biztonságosabb környezetben több időt tudjon tanulmányaira fordítani, ne kényszerüljön nappali tanulmányai mellett más jellegű, nem feltétlenül szakmai munkát végezni. Az ösztöndíjrendszer a későbbiekben bővíthető és a vállalati partnerek együttműködésével formálható. A cél ugyanis közös: olyan mérnökök képzése, akik a létesítményekkel szemben megfogalmazott minőségi követelményeket és a jogosan fellépő társadalmi igényeket is figyelembe véve, naprakész tudományos elveket, technikákat és technológiákat képesek munkájuk során alkalmazni.